A főbb európai értékpapírpiacok napközben nem követtek egyértelmű tendenciát, majd indexemelkedéssel zártak csütörtökön – írta az MTI.
A STOXX 600 index 0,51 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,09 százalék emelkedéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést.
- Londonban az FTSE 100 index 0,53 százalékkal,
- a frankfurti DAX index 0,78 százalékkal,
- Párizsban a CAC 40 index 0,21 százalékkal zárt magasabban.
- A milánói FTSE MIB index 0,06 százalékos,
- a madridi IBEX 35 index 0,74 százalékos nyereséggel végzett.
Putyin nem megy el Isztambulba - kérdés, mi lesz így a találkozó sorsa
Kijelölte az isztambuli orosz tárgyalóküldöttséget Vlagyimir Putyin, ám a delegáció tagjai között nem szerepel az orosz elnök neve. Így nagy eséllyel megpecsételődhetett a sorsa az isztambuli békecsúcsnak.Frankfurtban a hadiipari vállalatok részvényei erősödtek,
a Hensoldt, a Rheinmetall és a Renk négy és nyolc százalék között emelkedett.
A Thyssenkrupp részvénye viszont több mint tíz százalékkal gyengült várakozáson aluli negyedéves jelentése miatt. Eredményjelentés vitte lejjebb a Merck és a Siemens részvényeket is, hat, illetve egy százalékkal.
Az olajár három százalékkal csökkent szerdán. A jelentések szerint Irán nyitott az Egyesült Államokkal való megállapodásra a szankciók enyhítéséért cserébe, ami felerősítette a piaci várakozásokat az iráni olaj világpiaci visszatérésével kapcsolatban. A kínálat várható növekedésére utalt az is, hogy az EIA adatai szerint az USA nyersolajkészletei a múlt héten várakozáson felüli mértékben növekedtek.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 3,06 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 61,28 dolláron, a Brent ára pedig 3,00 százalékkal csökkent 64,10 dollárra.
Az arany ára kissé feljebb korrigált az előző nap két százalékos eséssel elért öt heti mélypontról, így a spot jegyzés unciánként 3211,54 dolláron áll 0,80 százalék emelkedéssel.
A dollárindex 0,17 százalékkal 100,87 pontra csökkent, az eurót 0,12 százalékkal jegyzik magasabban 1,1187 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!