Elsőre nem sikerült letörnie az euró-forint devizapárnak a lélektani 380-as szintet. A szerda reggeli órákban még biztató volt a kép, a napi minimum árfolyam 380,2 volt, délutánra viszont 381,4-ig emelkedett a jegyzés.
Az egyik dolog, amit egyébként is kiemelten követnek a befektetők és most valamilyen kapaszkodóul szolgálhatott, az a szerdán publikált jegyzőkönyv lehetett a jegybank monetáris tanácsának legutóbbi üléséről. Az MNB oldalára feltöltött dokumentum felhívta a figyelmet, hogy "a 2026 eleji átárazások mértékét jelentős bizonytalanság övezi”, emellett volt olyan tanácstag, aki a megemelt idei és jövő évi költségvetési deficit kapcsán az inflációs kockázatok erősödését hangsúlyozta. A jegybankárok egyetértettek abban, hogy az előretekintő iránymutatás megváltoztatása nem indokolt, ebből az is kiolvasható, hogy a decemberi inflációs jelentésben a főbb prognózisok nem térnek el majd a szeptemberitől.
A délutáni kismértékű forintgyengülést az euró-dollár piacán kibontakozó fordulat is okozhatta. A dollár erősödni kezdett, vélhetően a vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adat miatt: az ADP adatai szerint az amerikai vállalatok 32 ezer munkahelyet szüntettek meg novemberben, szemben a 10 ezer fős növekedésre vonatkozó előrejelzésekkel.
A Raiffeisen elemzése szerint a piac egész héten tesztelheti a 380-as szintet, miután múlt pénteken megerősítette az eddigi besorolását és a hozzárendelt kilátást a Moody's Magyarországról.
Pénteken ítéletet mond a Fitch is, amely a szektortársnál optimistább volt a magyar költségvetés helyzetét illetően, ezért számukra az 5 százalékra emelt hiánycél nagyobb eltérést jelent az ő prognózisukhoz képest. A Fitch jelenleg stabil kilátásokat rendel a minősítéshez, így abszolút benne van a pakliban ennek lerontása.
380 alatt legutóbb 2024 januárban járt az euró-forint árfolyama.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!