A forint, a lengyel zloty és a cseh korona a feltörekvő piaci ligában a legjobbak közé tartozik az idén. Akad azonban kockázat is a következő hetekre nézve. 

Bár az elmúlt hetekben többször is hektikus mozgások voltak a nemzetközi piacokon, például az Izrael és Irán közötti fegyveres konfliktus, valamint a kereskedelmi háború újabb eseményei miatt. A turbulensebb időszakokban a feltörekvő piaci devizák általában sokkal érzékenyebbek, azaz jóval nagyobb a volatilitásuk – ugyanakkor most a forint és a régiós devizák viszonylag stabilak maradtak.

“A forint több mint 3, a cseh korona 1,7, a lengyel zloty pedig 0,9 százalékkal erősödött az euróval szemben az idei első félévben. Ezzel szemben a legtöbb feltörekvő piaci deviza gyengült az euróval szemben, például a román lej, a brazil reál és a dél-afrikai rand is. Igaz, utóbbiakat a dollárral szemben jegyzik, amely szintén gyengült az euróval szemben. Az első félévben ugyanis az amerikai deviza több mint 10 százalékot veszített az értékéből. Nemcsak hat, hanem három és egy hónapos időtávon is az élbolyba tartozik a magyar deviza felértékelődése” – mondta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

Magas kamat segíti a devizánkat

A forint erősödésében szerepet játszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elkötelezett az infláció letörése mellett, ezért relatív magas kamatszintet tart fenn, ami vonzóbbá teszi a magyar devizát a befektetők számára. Emellett fontos, hogy a magyar folyó fizetési mérleg és a nettó finanszírozási képesség pozitív tartományban van. Ez azt jelenti, hogy az országban devizatöbblet keletkezik, ez pedig szintén támogatja a forintot.

A szakember hozzátette: összességében a régiós devizák jó szerepléséhez hozzájárul, hogy a makrogazdasági mutatók viszonylag kedvezőek. Továbbá a már említett Izrael és Irán közötti konfliktus viszonylag távolabb esik a térségtől, és egyelőre nem okozott tartós, markáns energiadrágulást, ez ugyancsak pozitív a forintra, a zlotyra és a koronára nézve.

Mire számíthatnak a régiós devizák?

Németh Dávid hozzátette: “Július elején izgalmas napok jöhetnek. Hiszen lejár az amerikai büntetővámok elhalasztására vonatkozó határidő, Európának még nincs megállapodása az Egyesült Államokkal ezen a téren. Amennyiben magas vámtarifák lépnének életbe, az kedvezőtlen hatással lenne a régiós és magyar gazdaságra, így a forintnál a leértékelődés kockázata felerősödhet.”

Amennyiben kedvező marad a hangulat a következő hetekben, akkor a 398 forintos euróárfolyam komoly ellenállást jelent, ha viszont ezt áttöri a jegyzés, akkor megnyílik az út a 392 forint árfolyam felé. Alapvetően sávos kereskedésre számítanak a K&H-nál a nyár végéig, ez azt jelenti, hogy főként a 395 és 408 forint közötti intervallumban mozoghat az eurókurzus.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!