New Yorkban a Wall Street vezető indexei a DJIA-30 és az S&P-500 indexek 0,49 és 0,83 százalék veszteséggel kezdték a pénteki kereskedést, a Nasdaq piac Composite indexe pedig 1,14 százalékkal csökkent nyitáskor. Csütörtökön a Wall Street indexei 0,8 százalékkal csökkentek, a Nasdaq Composite pedig 1,1 százalék veszteséggel zárt.

A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteki jelentése alapján februárban a várt 181 ezer helyett 20 ezerrel bővült a foglalkoztatás a nem mezőgazdasági ágazatokban az Egyesült Államokban a januári kivételesen magas, 311 ezres növekedés után.

A világgazdasági lassulásra utaló jelek miatt világszerte csökkentek a tőzsdei árfolyamindexek pénteken. Az amerikai kereskedés kezdetén Európában egy-másfél százalék veszteségben jártak a főbb tőzsdeindexek, Ázsiában pedig a három-négy százalékos zárás sem volt ritka.

A pénteken megjelent adatok szerint ugyanis februárban az utóbbi három év legerősebb ütemével csökkent Kína exportja, importja pedig már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott újabb jeleként annak, hogy lassul a gazdasági növekedés az élénkítést célzó intézkedések dacára. Februárban a kínai kivitel dollárban számított értéke éves összehasonlításban 20,7 százalékkal esett vissza, ami 2016 februárja óta a legrosszabb adat. Elemzők 4,8 százalékos csökkenésre számítottak a januárban mért 9,1 százalékos növekedés után.

A kínai gazdasági aktivitás lassulására utaló adatok alig egy nappal követték az Európai Központi Bank (EKB) lefelé módosított növekedési előrejelzését.

A világgazdasági növekedési aggodalmak az olajárak csökkenésében is visszaköszöntek pénteken. Az amerikai piaci nyitáskor a WTI nyersolaj ára hordónként 54,83 dolláron 3,23 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, a Brent ára pedig 3,05 százalékkal 64,25 dollárra csökkent.

A dollár gyengült pénteken, az arany ára pedig a dollár és a részvényindexek gyengülését kompenzálva emelkedett.

Az eurót 0,33 százalékkal jegyzik erősebben 1,1229 dolláron, az arany ára 0,99 százalékkal unciánként 1298,85 dollárra csökkent - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!