A befektetők a G20 csoport hét végi értekezletére figyelnek, és részleges megállapodásokra számítanak a kereskedelmi viszályokban. A piaci szereplőknek továbbra is vannak kételyeik, de felülkerekedni látszik az optimizmus, amit mutat, hogy a Kínába exportáló cégek árfolyama emelkedőben van.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,02 százalékkal, az S&P 500 0,36 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,46 százalékkal emelkedett a nyitást követő percekben.

Szerdán vegyesen zárt New York. A DJIA 0,04 százalékkal, az S&P 500 0,12 százalékkal esett, a Nasdaq viszont 0,32 százalékkal emelkedett.

Az olaj ára csökkent. A piac várja, hogy a legfejlettebb országok G20 csoportjának ülésén sikerül-e enyhíteni a kereskedelmi feszültségeket, és áttörést tudnak-e elérni az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban. AZ OPEC és a vezető exportőrök OPEC+ csoportja hétfőn és kedden vitatja meg termelési stratégiáját és iraki források szerint a vártnál is nagyobb vágás következhet.

Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 53 centtel 58,85 dollárra ment le. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése szeptemberi határidőre 56 centtel 65,93 dollárra süllyedt.

A dollár jegyzése alig változott. Az euró kora délután 1,1371 dollár körül forgott a reggeli 1,1367 dollárral szemben.

Az arany ára csökkent, miután a befektetők arra számítanak , hogy a G20 csúcson legalábbis tűzszünet jön létre az Egyesült Államok és Kína között. A feszültség csökkenése mérsékli a kockázatosabb befektetési eszközök, így az arany iránti keresletet. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1404,85 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,3 százalékkal alacsonyabban, mint előző este. Az amerikai határidős jegyzés 0,5 százalékkal 1408,70 dollárra ment le - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!