A vezető nyugat-európai indexek aránylag erős napot zártak. Az FTSE-100 1,2, a DAX 1,6, a CAC-40 1,1 százalékkal erősödött, a Stoxx Europe 600 indexe 1,2 százalékkal került feljebb. A periférián az olasz FTSE MIB 1,5, a spanyol IBEX-35 0,6, a görög ASE 1,9 százalékkal emelkedett.

Bár Kínából ismét riasztó adat érkezett a külkereskedelem visszaeséséről augusztusban, a sanghaji fő mutató ennek ellenére jócskán emelkedett, miután befektetőkben felébredt a remény, hogy a kínai kormány újabb gazdaságösztönző intézkedésekhez nyúl majd.

Európában javították a hangulatot a friss adatok arról, hogy a második negyedévben az euróövezetben nagyobb volt a gazdasági növekedés az előzetesen prognosztizáltnál, Németországban pedig a vártnál nagyobb ütemben, új rekordra bővült mind az export, mind a behozatal júliusban. Emellett még él a befektetőkben az ECB ígérete is, miszerint a mennyiségi lazítást szükség esetén bővíthetik, illetve meghosszabbíthatják.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 49,33 dollár volt, 1,70 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 11,25 dollárral 485,75 dollárra drágult, a normál benzin ára gallononként (3,78 liter) 0,0176 dollárral 1,4006 dollárra csökkent az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1122,23 dollár volt a hétfő esti 1118,05 dollár után azonnali szállításra Londonban.

A tengerentúlon is erős kezdéssel nyitottak a Wall Street-i indexek: a Dow - kelet-közép európai idő szerint - még mindig 208 pontos pluszban, azaz 1,7 százalékos nyereségben állt, az S&P-500 1,6, a Nasdaq 1,7 százalékkal emelkedett. Eközben a WTI hordónkénti ára 45,69 dollárra csökkent, ami 0,8 százalékos esést jelent.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!