Egész nap cefet formát mutat a magyar deviza, egy euróért kora délután 411,3 forintot, egy dollárért pedig 391,7 forintot kérnek. Nem tett jót a reggel megjelent GKI hangulatindex sem, ami alapján továbbra is rendkívül negatív a gazdasági szereplőinek helyzetértékelése. Az üzleti bizalmi index mínusz 8,7-ről mínusz 11,3 pontra csökkent, a fogyasztói index pedig mínusz 27,1-ről mínusz 31 pontra mérséklődött. A helyzetértékelés folyamatosan romlik az év elejétől kezdve.
A 411-es szinthez való visszatérés annak ismeretében különösen rossz hír, hogy az euró képes volt korrigálni a dollárral szemben. Persze ott sincs szó túl nagy felpattanásról, jelenleg 105,07 dollárt kell adni 100 euróért.

A forintra ráadásul pénteken (magyar idő szerint 22 óra után) vár még egy komoly megmérettetés. A Moody’s ugyan minden bizonnyal nem változtat a magyar adósbesoroláson (Baa2), de nem lehet kizárni, hogy a kilátásokat stabilról negatívra módosítják. Előtte pedig, szintén pénteken, publikálják az euróövezeti inflációs számokat (novemberről), a Bloomberg konszenzusa alapján az éves pénzromlás az előző havi 2-ről 2,3 százalékra romolhatott.
A technikai elemzés szerint a 410-es szint rövid távon már támaszt jelent, a következő ellenállás pedig 412,5.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
