A STOXX 600 index 0,49 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,10 százalék emelkedéssel fejezte be a pénteki kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,63 százalékkal emelkedett, a frankfurti DAX index viszont 0,21 százalékkal csökkent a zárásra. A CAC 40 index Párizsban 0,31 százalékos, Milánóban az FTSE MIB index 0,39 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,46 százalékos nyereséggel fejezte be a kereskedést.

A héten mintegy három százalékos erősödést mutattak az európai gyűjtőindexek: A londoni index több mint két százalékos emelkedéssel fejezi be a hetet, de a DAX a pénteki csökkenés ellenére is két és fél százalék körüli heti nyereséget gyűjtött össze.

A párizsi CAC 40 mintegy két százalékos emelkedést ért el a héten, a milánói index közel másfél százalékosat, a madridi ES35 pedig másfél százalékosat.

Kissé emelkedett a nyersolaj ára is pénteken, azonban továbbra is négyhavi mélypont közelében maradt, és június óta a legrosszabb heti zárás felé tart.

A piaci várakozások szerint ugyanis az OPEC+ vélhetően további termelésnövelést hajthat végre. A csoport novemberben akár napi 500 ezer hordóval is növelheti a termelést, az októberi emelés háromszorosával, mivel Szaúd-Arábia vissza akarja szerezni piaci részesedését. 

A túlkínálattal kapcsolatos aggodalmakat fokozták az amerikai energiaügynökség, az EIA adatai, amelyek szerint az amerikai nyersolaj-, üzemanyag- és olajtermék készletek a múlt héten emelkedtek, miközben a finomítási aktivitás és a kereslet csökkent. Ugyanakkor az amerikai kormány leállása miatti aggodalmak, amelyek a gazdasági tevékenység visszafogását eredményezhetik, valamint az iraki kurdisztáni olajexport újraindítása tovább növelték az árakra gyakorolt nyomást – írja az MTI.

Mindemellett a G7 pénzügyminiszterei kilátásba helyezték az Oroszország elleni elleni szankciók megerősítését azzal, hogy intézkedésekkel veszik célba az orosz olajvásárlásokat növelő országokat.

Az európai piacok zárásakor a WTI nyersolaj hordónként 61,07 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 0,98 százalékos napi emelkedéssel, a Brent ára pedig 0,81 százalékkal ment feljebb 64,63 dollárra.

Az arany ára pénteken emelkedett, és a hét elején elért új csúcs után hetedik egymást követő heti nyereség felé tart: a spot jegyzése unciánként 3877,24 dollár 0,55 százalékos emelkedéssel.

Az arany árát a befektetési menedék iránti fokozódó piaci kereslet és a Federal Reserve monetáris jelzései támasztották alá. A befektetők biztonságos eszközök iránti igényét fokozta az amerikai kormány részleges leállása is, amely késleltetheti a legfontosabb gazdasági adatok közzétételét, ideértve a kulcsfontosságú nem mezőgazdasági foglalkoztatási jelentést is.

Áttörheti a 4000 dolláros határt az arany

Nem bír az arany leállni, folyamatosan drágul, a nemesfém akkor virágzik, amikor a környezetében minden más nyomás alá kerül.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!