Pénteken új csúcsra jutott a bitcoin árfolyama. A reggeli kereskedésben 117 706 dollárra drágult a világ vezető kriptovalutája, ezzel 24 órán belül több mint 6 százalékkal emelkedett a jegyzés. Majd a délelőtt folyamán még tovább, 118 ezer dollár fölé is benézett az árfolyam – derült ki az Indepent által közölt adatokból.
Mint megírtuk, május végén átlépte áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin árfolyama a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on. Pedig februárban még 80 ezer dolláron állt a jegyzés, majd áprilisban 76 ezer dolláros szinttel fél éves mélypontra került. Azonban április 2. – mikor az amerikai államfő Felszabadítás Napja néven bejelentette (az azóta revideált) vámpolitikai intézkedéseit – után emelkedésnek indult a kriptodeviza vételára.
Nagyban segítette a digitális fizietőeszköz erősödését, hogy Donald Trump amerikai elnök már a tavaly őszi választási kampányban egy sor kriptobarát intézkedést megfogalmazott, amelyek közül egyet végre is hajtott: március elején elnöki rendeletet adott ki egy stratégiai bitcointartalék létrehozásáról. Ezzel az amerikai állam gyakorlatilag beszáll a kriptobizniszbe, ami tartósan felnyomhatja a bitcoin árfolyamát.
Óriási a felháborodás és káosz a magyarok között, milliárdokról van szó
A kripto a 2021-es bikapiac után lejtmenetbe váltott, a mélyponton a Bitcoin árfolyama elérte a 15 ezer dollárt is. Már éppen temették, aztán jött a BlackRock, az ETF-ek és Donald Trump, aki Amerikából BTC-paradicsomot akar kreálni. Európa meg szokás szerint folytatja napi sétáját a nyugdíjas otthonban. Bővebben >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben