A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,92 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel, 57 010,75 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 4,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az előző napi záráshoz képest gyengültek.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elmondta, nagyfokú érdektelenség jellemezte a hét utolsó kereskedési napját, amit az alacsony forgalom is jelez. A BUX szembement a nemzetközi hangulattal és egyedi céghírek sem érkeztek – tette hozzá.

Az európai piacok erősödéssel zártak pénteken, a tengerentúli piacok oldalaztak a BUX zárásakor. Európában és a tengerentúlon a kamatemelési várakozások "eltűntek", a rövid és hosszú hozamszintek csökkenése pedig növeli a kockázatosabb eszközök, mint a részvénypiacok, vonzerejét – fogalmazott.

 

  • A Mol árfolyama 50 forinttal, 1,75 százalékkal 2812 forintra csökkent, 966,3 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,22 százalékkal 13 880 forintra esett, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 0,82 százalékkal 608 forintra gyengült, forgalma 136,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 1,80 százalékkal 8730 forintra csökkent, a részvények forgalma 890,9 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5058,32 ponton zárt pénteken, ez 9,57 pontos, 0,19 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!