Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kiemelte: tovább távolodott a 67 ezer pontos ellenállástól a hazai részvényindex, míg fontos támasz 66 ezer pontnál látható.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama az 50 napos mozgóátlag alatt zárt, ami 17 040 forintnál képez fontos ellenállást, a következő támasz 16 770 forintnál látható – írta a szakértő. Jelezte azt is, hogy céláremelés érkezett az OTP-re, a JP Morgan elemzői 20 100 forintról 22 ezer forintra emelték az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamukat, az ajánlás változatlanul felülsúlyozás. Kedden a részvények ára 105 forinttal, 0,62 százalékkal 16 895 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama a 3050 forintos szint felett próbál stabilizálódni; ha letörne a támasz, 3 ezer forintnál lehet a következő szint. A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,39 százalékkal 3054 forintra csökkent kedden, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

A Richter a 9420 forintos ellenállás közelében mozog, felette 9483 forintnál adódna a következő ellenállás, alul 9250 forintnál látható támasz. Kedden a papírok árfolyama 50 forinttal, 0,53 százalékkal 9400 forintra erősödött, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom változatlanul a 906-931 forintos tartományban mozog. A részvény árfolyama 3 forinttal, 0,33 százalékkal 916 forintra gyengült, forgalma 317,2 millió forint volt kedden.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!