Folytatódott a brutális kitárazás a részvényekből, az ázsiai tőzsdék lassan zárnak, hatalmasak a hétfői mínuszok. Az MSCI Asia Pacific Index közel 8 százalékkal esett, ami 2008 októbere óta az egyik legnagyobb napon belüli zuhanás.
Tovább rontotta az egyébként is borús hangulatot Donald Trump vasárnapi nyilatkozata, miszerint azt mondta újságíróknak, hogy „felejtsék már el a piacokat egy pillanatra”. Hétvégén arról is érkeztek hírek, hogy hiába kezdeményez a vámmal sújtott országok zöme tárgyalásokat (amelyre nyitott is Amerika), de ez nem jelenti az április 9-re időzített vámintézkedések felfüggesztését.
Pénteken a kínai piacok zárva voltak, így nem meglepő, hogy az ottani tőzsde közel 10 százalékos mínuszban zárt. A japán Nikkei index kerek 7 százalékkal esett. A határidős mozgások alapján az európai piacokra 4-5 százalékos zakó vár a nyitásban. A masszív lejtmenet a Wall Streeten is folytatódhat, ahogy most állnak a futures-ek, 3-4 százalék eséssel indulhat a kereskedés.
Az olajárak közel 3 százalékkal estek hétfőn a reggeli órákban, a befektetők a menekülőeszközöket keresik, ez most az ezüst, illetve a japán jen.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val