A börze hétfőn a szokásosnál korábban zár, kedden nem nyit ki, szerdán, csütörtökön és pénteken a megszokott időben, közép-európai idő szerint 22 órakor zárul a kereskedés.

Sokan attól tartanak, hogy január elsejéig nem születik megállapodás az amerikai államháztartás rendezett konszolidációjáról, és emiatt pénteken közel egy százalékkal gyengültek a börze irányadó mutatói.

Amennyiben a republikánus és demokrata képviselők továbbra sem jutnak egyezségre az év végéig, akkor a korábban megállapított 600 milliárd dollárnyi automatikus kiadáscsökkentések és adóemelések lépnek hatályba. Elemzők szerint ezek recesszióba taszíthatják az amerikai gazdaságot.

Szakértők azzal számolnak, hogy a jövő héten jelentősen visszaesik a forgalom a tőzsdén. A tavalyi utolsó öt kereskedési nap átlagos forgalma 49 százalékkal maradt el 2011 többi napjának átlagától. Ez azt jelenti, hogy ha a jövő héten is hasonló mértékű forgalomcsökkenés következik be, akkor a költségvetési kiigazító programmal kapcsolatos bármilyen bejelentés igen nagy mértékben elmozdíthatja a tőzsdemutatókat.

A jövő héten már alig lesz makrogazdasági adat. Szerdán hozzák nyilvánosságra a lakóingatlan-árak októberi alakulására vonatkozó úgynevezett S&P/Case-Shiller indexet. Elemzők várakozása szerint az októberi árak valószínűleg már a kilencedik egymást követő hónapban nőttek, ami újabb jele a lakóingatlan-piac fokozatos éledezésének. Csütörtökön lát napvilágot adat arról, hogy miként alakult a munkanélküli segélyért először fordulók száma egy héttel korábban. A szakértők azzal számolnak, hogy gyakorlatilag nem változott az előző heti szinthez képest, 361 ezer körül mozgott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!