Közel 11 százalékkal nőtt az első negyedévben a 4iG csoport nettó árbevétele a 2024-es év azonos időszakához képest, így 171,5 milliárd forint folyt be a társasághoz. A főbb kiadások közül a szolgáltatási költségek nagyon erősen, több mint 24 százalékkal emelkedtek, de a bérekre is 18 százalékkal költöttek többet.
EBITDA-soron ugyanakkor a bevételekhez hasonló dinamika (11 százalékos növekedés) volt jellemző, az eredmény meghaladt a 60 milliárd forintot, ebből az amortizációs költségek levonása után közel 15 milliárd maradt.
Az üzemi eredményeket a pénzügyi tételek rontották, így adózás után enyhe, 110 millió forintos veszteséggel zárult a 4iG negyedéve. Ez a 110 millió forintos adózás utáni veszteség (amely főként pénzáramlással nem járó könyvelési tételek következménye) azonban sokkal jobb az egy évvel korábbi 18 milliárd forintos veszteséghez képest.
Ha az egyszeri tételektől (vételár-allokációs hatásoktól, a nem realizált árfolyamnyereségtől, valamint a transzformációs program költségeitől) megtisztítva nézzük a mérleget, akkor 4,2 milliárd forint negyedéves adózott nyereséggel zárt volna a cégcsoport.
A bevételek több mint 88 százaléka érkezett a távközlés divízióból, ehhez 11 százalékot tett hozzá az informatika, kevesebb mint fél százalékot pedig az űripar.
A beszámoló szerint a csoport negyedéves eredményeit a vállalati és lakossági távközlési szolgáltatások bővülése, valamint az informatikai tevékenységek volumenének emelkedése támogatta, a vállalatcsoport sikeresen aknázza ki a transzformációs programmal feltárt szinergiákat, egyre hatékonyabb a folyamatok optimalizációja és a keresztértékesítés.
A cég nem csak a konszolidált beszámolót jelentette meg, hanem a magyar számviteli elvárásoknak megfelelően a távközlési portfóliót összefogó 4iG Távközlési Holding Zrt.-ét is. Itt még a teljes 2024-es éves adatok lettek pénteken nyilvánosak: 602 milliárd forint éves bevétel mellett 2,3 milliárdos nyereséggel. A Távközlési Holdingon belül a One Magyarország nyeresége önállóan 17,5 milliárd forint volt, ami rekord.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Indul az első rostálás a választás előtt
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál