Mint írták, a kínai ingatlanfejlesztő, az Evergrande Group csődközeli helyzete a hónap folyamán nagymértékben befolyásolta a világgazdasági történéseket és a nemzetközi tőzsdei mutatókat. Továbbá a koronavírus-járvány esetszámainak világszintű, fokozatos növekedése sem kedvezett a részvénymutatóknak, amelyek ennek nyomán hullámzó formát mutattak az európai, az ázsiai és az amerikai piacokon egyaránt.
A részvénypiacon a korábbi hónapokhoz hasonlóan újfent az OTP bizonyult húzóerőnek, a társaság forgalma 2 százalékos növekedéssel 18 200 forintra emelkedett, ezzel a vállalat a szeptemberi részvénypiaci forgalom 50,4 százalékát adta. Az OTP-t a Mol és a Richter követte a piac 19,7, illetve 14,6 százalékát jelentő forgalommal. A negyedik helyre a 4iG tornázta fel magát, amely egyben a hónap legnagyobb árfolyamnövekedését produkálta - a papír 990 forinton zárt, amely 22,8 százalékos emelkedés az előző havi záróértékéhez képest.
A részvénypiac emellett egy jelentős mérföldkövet is maga mögött tudhat: az OXO Technologies részvények bevezetésével egy újabb társaság papírjai váltak elérhetővé a befektetők számára a BÉT középvállalatok számára kialakított platformján, a BÉT Xtenden.
A brókercégek kereskedési rangsorában a Concorde végzett az élen 118 milliárd forintos részvényforgalommal, amely az összforgalom 24,3 százalékát adta. A második helyen ismételten az Erste Bank végzett 109,7 milliárd forinttal, míg az utóbbi hónapokban a listát jellemzően vezető Wood&Company ezúttal a harmadik helyen zárt, 105,7 milliárdos forgalommal.
