BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az OTP húzta Budapestet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,78 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 51 602,58 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

2021. augusztus 30. hétfő, 17:56

Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy európai összehasonlításban felülteljesített a BUX-index.

A jó nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően erősödtek a vezető részvények, amelyek közül az OTP vezette az emelkedést.

Hozzátette, Amerikában pénteken teszik közzé a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak számát, ami hosszú távon meghatározza az amerikai monetáris politikát, ez pedig kihathat a forintra és a magyar eszközökre is.

A Mol 22 forinttal, 0,92 százalékkal 2420 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,52 százalékkal 17 740 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,34 százalékkal 436,50 forintra emelkedett, forgalma 212,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,64 százalékkal 8715 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet