BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mínusszal zártak az európai tőzsdék, Budapest kilóg a sorból

Mérsékelt veszteségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, miután a vártnál jobb júniusi amerikai foglalkoztatottsági jelentés jelentősen gyengítette annak valószínűségét, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága kamatot csökkent júliusi ülésén - írja az MTI.

2019. július 5. péntek, 19:44

A londoni FTSE-100 mutató 0,66 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,49 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,48 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,61 százalékkal, Madridban pedig 0,70 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,72 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,69 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,46 százalékkal csökkent. Budapest viszont emelkedéssel zárta a hetet.

A nap hangulatát megalapozta a tőzsdenyitás előtt közzétett adatsor, amely arról tanúskodott, hogy a német gyáripar megrendelései a vártnál nagyobb mértékben csökkentek májusban. Mindez a napokban közölt és ugyancsak csalódást keltő kiskereskedelmi és munkanélküliségi adatokkal együtt "fékezésre" késztette a befektetőket. Pénteken a német iparvállalatok alindexe 1,8 százalékkal esett.

Mérlegfőösszege alapján a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank 2,47 százalékos pluszban zárta a kereskedést Frankfurtban annak nyomán, hogy bejelentették, távozik a banktól Garth Ritchie, a befektetési banki üzletág vezetője. Régóta várták ezt a lépést, miközben a bank több milliárd dolláros átalakításra készül, aminek keretében jelentősen megnyirbálják az évek óta gyengélkedő befektetési banki üzletágat. Úgy tudni, hogy az értékpapír-kereskedelmi üzletágban minden második munkahely "inog".

Mindeközben Luis de Guindos, az Európai Központi Bank alelnöke egy spanyol rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy a rendelkezésre álló minden monetáris politikai eszközt bevethetik, hogy megbirkózzanak a gazdasági növekedés lassulásával, és elérjék az inflációs célszámot.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,47 százalékos, az S&P 500-as index 0,58 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,59 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,36 százalékos pluszban, 64,16 dolláron, míg az augusztusi szállítású WTI 0,21 százalékos mínuszban, 57,22 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 1,60 százalékkal, 1398,20 dollárra esett.

Egy euróért 1,1213 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,63 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet