BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fél Európa vörösben

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

2018. augusztus 14. kedd, 18:22

A londoni FTSE100 index 0,39 százalékos mínusszal, a frankfurti DAX-30 0,02 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,16 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,37 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 36 006,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény ára emelkedett az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en elmondta, a magyar piac a törökországi kedvező hírek hatására kis emelkedéssel zárt. A legnagyobb húzóerőt a Mol képviselte. A Richter korrigálni tudta hétfői rosszabb teljesítményét, az OTP árfolyama pedig továbbra is a lélektanilag fontos 10 ezer forintos szint felett tartózkodik. A Magyar Telekom kisebb pluszban zárt. Hozzátette, Európában elolvadtak a nap eleji pluszok, az amerikai piacokon azonban jó a hangulat.

A Mol 54 forinttal, 1,95 százalékkal 2828 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,30 százalékkal 10 050 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 404 forintra emelkedett, forgalma 170 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1 százalékkal 5060 forintra nőtt, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3709,03 ponton zárt kedden, ez 21,62 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 8 cent emelkedéssel, 72,69 dolláron állt.

Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,44 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,60 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,56 százalék emelkedést jelzett.

Dzindzisz Sztefan
Dzindzisz Sztefan

Ez is érdekelhet