BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkent a Google negyedéves profitja

Tavalyhoz képest kisebb, a szakértők által vártnál is alacsonyabb profitról számolt be a harmadik negyedévről a Google a csütörtöki New York-i tőzsdezárást követően.

2014. október 17. péntek, 08:38

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Google árfolyama az elektronikus kereskedésben 5 százalék körüli mínuszba került.

A cég nyereségcsökkenése részben azzal függ össze, hogy a kiadások mintegy 30 százalékkal, 5 milliárd dollárra emelkedtek a negyedévben, közel 3000 alkalmazottat vettek fel, illetve megnövelték a fejlesztésekre fordított összeget.

A világ vezető internetes kereső- és tartalomszolgáltatójának adózott eredménye 2,81 milliárd dollár, részvényenként 4,9 dollár volt az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 2,97 milliárd dollár, részvényarányosan 4,38 dollár nyereség után.

Az egyszeri tételek nélküli egy részvényre jutó nyereség 6,35 dollár volt, elmaradt az elemzők által várt 6,54 dollártól.

Az amerikai nagyvállalat negyedéves bevétele csaknem húsz százalékkal 16,5 milliárd dollárra nőtt.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet