A BUX a régiós mezőny egyik sereghajtója volt szinte egész nap, végül 2,6 százalékkal került lejjebb 9,4 milliárd forintos forgalom mellett.
Az index gyenge szerepléséből mindegyik nagypapír kivette a részét: az eladók a nyitást követően először a MOL piacán jelentek meg, miután a vállalat a negyedéves gyorsjelentésében visszavágta a potenciálisan kitermelhető földtani vagyonra vonatkozó becslését. Az olajmulti részvényei végül 3,6 százalékot estek.
Majd a nap folyamán az egyes blue chipek sorra gyengültek el: először a Magyar Telekom, majd a Richter, végül az OTP is az eladók kereszttüzébe került. Végül rendre 1,8, 3 és 1,5 százalékos mínuszban zárt a részvények árfolyama.
<percrolpercre><banner></banner></percrolpercre>
