A hangulat gyorsan elromlott a BÉT-en, hiszen reggel alig egy óra leforgása alatt a 19 277 pontos napon belüli csúcsról a 19 072 pontos minimumra szakították le, az eladási hullám egészen komoly volt az OTP esetében, miközben a legnagyobb BUX-komponens, a Mol rendületlenül emelkedett. A nap nagy részében a két szélső érték közötti szűk csatornában ment tovább az oldalazás, mielőtt a zárószakaszban a napi mélypont közelébe nem rántották az indexet. Ennek megfelelően végül 0,7 százalékos eséssel, 19 095 ponton fejezte be a napot a BUX, egyébként a tavalyi átlagnak nagyjából megfelelő, tízmilliárd forintos forgalom mellett. A nemzetközi hangulat a keddi helyzettel ellentétben most nem erősítette a hangulat Budapesten, itthonról pedig nem érdkeztek általános fontos hírek.
A Molt egy iraki olajmezőkkel kapcsolatos kedvező hír tolta felfelé, a papír egészen 18 250 forintig emelkedett, végül azonban kereken 18 ezer forintos, 1,3 százalékos napon belüli erősödéssel felérő zárószinttel kellett megelégednie a befektetőknek. Az OTP ereje látványosan kimerült, ráadásul a papírt kedvezőtlenül érintő pletykák is keringtek, így a bankrészvény 4766 forintot is érintve 4801 forintnál, a keddi zárásnál 2,4 százalékkal alacsonyabban állt meg. A Magyar Telekomot is pofozták az osztalékfélelmek miatt, jókora, tíz forintos esés után 379 forinton állt csak meg.
A Pannergy már csak 302 forintot ér, a Cig Pannónia pedig 2 százalékot esett gyorsjelentése után. A Richter 35 330 forintos utolsó jegyzésével nagyjából stagnált, míg az Egis 0,3 százalékos esés után 17 240 forinton fejezte be a napot.
