Az E-Star esetében az éves közgyűlés kezdete előtt reggel tette közzé a társaság, hogy az éves jelentéshez kapcsolódó napirendek érdemi tárgyalásának alapját képező auditált beszámolók a könyvvizsgálók közötti véleményeltérések miatt nem készültek el a tervezett és várt határidőre. A társaság időközben többször jelezte, hogy a felülvizsgálat még folyamatban van, így érvényes auditált jelentés híján új közgyűlést sem hívtak még össze.
A Hun Mining (ex-Genesis) esetében a könyvvizsgáló által nem hitelesített éves jelentést az éves közgyűlés sem fogadta el, ráadásul a társaság az első negyedévre vonatkozó időközi vezetőségi beszámolót sem publikált. A szabályzat szerint a BÉT a kibocsátók súlyos szabályszegései vagy a figyelmeztetés utáni ismételt mulasztása esetén 100 000 és 5 millió forint közötti bírságot szabhat ki.
