Ezzel egyidejűleg viszont a 2012-re vonatkozó nyereségvárakozásukat 83 százalékkal 135,28 millárd forintra (részvényenként 294-ről 537 forintra) emelték, ám még ez is 12 százalékkal marad el a Bloomberg konszenzusának értékétől.
A Morgan Stanley elemzői az eredményvárakozás javítását azzal indokolták, hogy a végtörlesztésre már megképezte céltartalékát az OTP, így az a továbbiakban már nem gyakorol nyomást az eredményességre.
Kockázati tényező lehet azonban Ukrajna, ahol a hitelportfólió javulásának hiánya mellett a hrivnya jövő év elejére valószínűsített 10 százalékos leminősítése is nyomást gyakorolhat az üzleti eredményre.
Az orosz leány ellenben továbbra is a növekedés motorja lehet, a Morgan Stanley elemzői szerint annak aránya a céltartalékolás előtti profitban a tavalyi 19 százalékról idén 27 százalékra bővülhet.
Mindent összevetve a bank szakemberei szerint az OTP papírok jegyzése 3500-3800 forint között stabilizálódhat.
