Jelentősen megugrott az optimista befektetők aránya az elmúlt egy hétben az Egyesült Államokban az amerikai kisbefektetői szövetség, az AAII szokásos heti felmérése szerint. A következő 6 hónapban részvénypiaci emelkedést várók tábora a többezer megkérdezett között 41,3 százalékra emelkedett, ami 8,9 százalékponttal haladja meg az egy héttel korábbi értéket. Eközben a semleges állásponton lévő befektetők aránya 5,4 százalékponttal 27,5 százalékra mérséklődött, a pesszimisták tábora pedig 3,5 százalékponttal 31,2 százalékra csökkent.
Ezzel a pesszimisták és az optimisták aránya is enyhén hosszútávú átlaguk felett tartózkodik, a bull/bear arány pedig 1,32-re, annak négyhetes simított átlaga 1,31-re nőtt. Bár enyhe optimzmust sugároz az adat, amelyben azonban korántsem szélsőségesen magas az emelkedést várók aránya, sőt, most is alacsonyabban tartózkodik, mint az év elején. Ez az ellentét analízisben hívők szerint többszörösen jó jel lehet a részvénypiaci áremelkedést várók szempontjából. A kisbefektetők ugyanis pesszimistábbak, mint nagyjából ugyanilyen indexértékek mellett voltak az év elején, tehát itt a félelem, aminek a falán kapaszkodhatnának az árak.
