Miután az euró jegyzése 264 forint alá csökkent szerdán, ezzel a hazai deviza éves csúcsa közelébe került, a csütörtöki kereskedés kisebb korrekciót hozott. Az euró/forint jegyzése a hét közepén ugyanis kilépett az elmúlt hónapokban folyamatosan szűkülő sávjából, így várható volt a további erősödés előtti visszateszt, amelyet még a körülmények is erősítettek - erről bővebben itt olvashat.
A hazai deviza már pénteken tovább folytatta menetelését, 264,00-264,60 között ingadozik reggel óta azt követően, hogy tegnap 266 közelében állapodott meg a jegyzés. Míg a zloty azonban nem követi a forint erősödését, a cseh korona túl is szárnyalja azt.
Az MTI-Econak nyilatkozó elemzők szerint az év végére az euró jegyzése elérheti a 260 forintot is, míg a péntek délelőtt az euróval szemben 4,1690-en forgó zloty rövid távon akár 4,20-ig gyengülhet, mielőtt hosszabb távon várhatóan erősödésnek indul.
A szakértők által túlértékeltnek tartott cseh koronát 26/eurónál gyengébb területre sodorhatja, ha a cseh központi bank vezetői ezentúl is ismételgetik kamatcsökkentési jóslataikat - írta a hírügynökség. A cseh deviza eurókurzusa pénteken délelőtt 25,9160-on állt.
A térségi devizák további erősödését támogathatja, hogy a dollár az euróval szemben sávot váltott; az elmúlt napokban jegyzés vissza-visszatáncolt az 1,50-es - elemzők szerint kulcsfontottságú - ellenállási szint alá, mostanra azonban úgy tűnik, ez a szint végleg megdőlt. Az euróért 1,51 dollárt is fizettek reggel a bankközin, az árfolyam késő délelőtt 1,5040-en állt.
