A 21 240 pont környékén széles negatív réssel nyitó BUX még a kereskedés kezdete után nem sokkal mélypontra talált 21 100 pontnál, innen lassan kapaszkodva mintegy 200 pontot sikerült javítania, majd a nap nagy részében a nyitásban elért szintek körül oldalazott. A nap végi felrántás ellenére a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe 0,4 százalékos veszteséggel zárta a hét utolsó tőzsdenapját.
Az OTP több mint 11 milliárd forintos forgalom mellett 1,3 százalékos mínuszban, 5639 ponton zárt, maga mögött hagyva a reggeli 5564 forintos mélypontokat, ám meg sem közelítve a szerdai 5711 forintos záróértékét.
A Mol annak ellenére drágult, hogy a német lapok az olajvállalat által meg nem erősített értesülést közöltek, miszerint a Szurgutnyeftegaz a Mol INÁ-ban lévő részesedéséért cserébe kiszállna a stratégiai olajvállalatból, amelyben azt követően szerzett tulajdonrészt, hogy az OMV sikertelen felvásárlási kísérleteit követően csökkentette a Mol-pakettjét. A Mol részvények 16 300 forintra, 0,3 százalékkal drágultak, ezzel napi csúcsértéken, 250 forinttal a napi minimum felett fejezték be a kereskedést. Az olajpapír iránti kereslet azonban így is alacsony maradt, alig haladta meg az 1 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama a nap végén rakétaként lőtt ki, előző napi 817 forintos záróértékéről 824 forintig, 0,9 százalékos pluszba szaladt fel a távközlési cég részvényeinek jegyzése, annak utána, hogy a nap javát a negatív tartományban oldalazva múlatta.
A Richter egész napos csökkenés után 1 százalékkal lett olcsóbb, 39 805 forintot ért a csütörtöki tőzsdezáráskor.
