A Footsie 1,5 a CAC40 1,8, a DAX pedig 3 százalékot is meghaladó emelkedéssel zárta a napot. Lapzártánkkor, szintén a pénzügyi szektor táplálta rally segítségével a tengerentúli mutatók is bíztató képet adtak. A DJIA 2,5 százalékos pluszban után átlépte a 8000 pontos ellenállást, az S&P500 pedig 2,8 százalékos emelkedést követően a 850 pont közelében egyensúlyoz. A Nasdaq 3,1 százalékkal haladta meg a szerdai záróértékét a kereskedés félidejében.
A New York-i parketteken ma kritikus szintek közelében forognak az irányadó mutatók. Mind a DJIA, mind az S&P500 elérte azt az ellenállási szintet, amelyet a tavaly októberi mélyrepülés során érintett meg először. Technikai elemzők szerint amennyiben a mostani emelkedő trend során a parkettek átlépik ezeket a szinteket, a bikapiaci rally tovább folytatódhat. A csütörtöki emelkedés motorját a Wells Fargo bejelentése adta; az amerikai nagybank szerint az első negyedévben 3 milliárd dolláros rekorderedményt is realizálhat, saját előrejelzése szerint a 31 centes elemzői becsléseknél 24 centtel jobb részvényenkénti profitot is közölhet a negyedév végén. A bejelentés hatására a bankrészvények száguldani kezdtek a tengerentúli parketten, a pénzügyi papírok mellett a kiskereskedelmi cégek részvényeit veszik a legaktívabban.
Az európai pénzintézetek helyzetén ugyan nem javít a Wells Fargo sikere, ám a továbbiakban is támogatást nyújthat a szektor megítélésének. A pénzügyi részvények iránti bizalmat tovább növelte az ING bejelentése, miszerint 10,6 milliárd dollárra becsült, fő tevékenységéhez nem kapcsolódó üzletágait. A Barclays végre vevőt talált iShares befektetési üzletágára; a CVC Capital Partners 4,4 milliárdért veszi meg az alapkezelőt.
