Több mint egy éve tart már a hitelpiacok válsága. Ez idő alatt a befektetők akár hozzá is szokhattak volna ahhoz, hogy egy hétvége alatt megfordulhat a piaci hangulat, egyúttal megtanulhatták azt is, hogyan számoljanak le a pár nappal korábban biztosnak vélt felemelkedésbe vetett hittel a bankok sorozatos bedőlésének robaja közepette. Márciusban a Bear Stearns megmentésére irányuló tervvel egy hétvége alatt készült el a Fed és a kormány közös csapata, míg egy héttel ezelőtt a Fannie és a Freddie részleges államosításának hírére indult a kereskedés a New York-i tőzsdén.
A múlt hétvége eseményei azonban közel sem hordoznak egyértelműen pozitív üzenetet a piacok számára. Bár a Bank of America (BoA) által bezsebelt Merrill Lynch egy időre biztonságban érezheti magát, a Lehman Brothers feje felett továbbra is Damoklész kardjaként lebeg Henry Paulson elhatározása, miszerint adódollárokat nem használnának fel a csődvédelmet kért intézmény megmentésére. Miután a Lehmannak a Barclays, illetve a BoA vezérkarával folytatott tárgyalásai vasárnap éjszakára zátonyra futottak, és ezzel elfogytak a potenciális vevők, akik helyzetüknél fogva képesek lettek volna kihúzni a viharvert pénzintézetet a csávából az American International Group (AIG) is bejelentette, hogy túl közel került a szakadék széléhez.
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb biztosítója közölte: drámai átalakítások, valamint nagyarányú tőkeinjekció nélkül képtelen volna a felszínen maradni. A biztosító több mint 10 milliárd dolláros tőkeemelést irányzott elő stabilitásának megőrzése érdekében - az persze továbbra is kérdéses, hogy talál-e olyan legényt a gáton, aki megkockáztat egy ilyen mértékű befektetést a jelenlegi piaci helyzetben. A Wall Street Journal értesülései szerint a társaság több kockázatitőke-befektetővel is tárgyalásokat folytat, egyúttal azt fontolgatja, hogy eszközállománya nagy részét értékesíti, azt remélve, hogy az áramvonalasítás hasznára válik majd a túlélésért folytatott küzdelemben.
Csakúgy mint a Bear vagy a Lehman esetében, az AIG bejelentése sem volt előzmények nélkül való; az S&P még pénteken közölte: lefelé módosíthatja a társaság hitelbesorolását, tovább nehezítve ezzel a már így is jelentős likviditási problémákkal rendelkező biztosító helyzetét (az AIG 2008-ban végrehajtott tőkeemelései révén már hozzájutott 20 milliárd dollárnyi friss tőkéhez, ám úgy tűnik, a biztosítóóriás éhségét ez korántsem elégítette ki. A társaság június végéig felhalmozott veszteségeit közel 40 milliárd dollárra becsülik).
Többek között erre is válaszolva a Fed még vasárnap bejelentette: ideiglenesen tovább könnyíti a pénzintézetek számára a központi hitelekhez való hozzáférést, fedezetként részvényeket is elfogad a pénzintézetektől (korábban a Fed 25 százalékponttal lejjebb szállította a repo-kamatot, hogy ezzel is szavatolja a pénzpiaci likviditást, egyúttal kitolta a hitelezés időszakát is 90 napra). A jegybank szerepét betöltő intézet emellett azt is közölte: az állampapírpiacokon is megnöveli a hitelkeretet további 25 milliárd dollárral, így az aukcióra bocsátható kötvények értéke elérte a 200 milliárd dollárt.
A probléma méreteit tükrözi, hogy a rossz hírek hatására szárnyra kapott a pletyka, miszerint a Fed nyíltpiaci tanácsának keddi kamatdöntő ülésén a várakozásokkal és a monetáris testület korábbi előrejelzésével szemben mégsem kamatemelésre, hanem egyenesen további kamatcsökkentésre lehet számítani.
A Fed iránti bizalom csökkenésének egyértelmű jele, hogy tíz nagybank korábban is fontolgatott, ám eddig meg nem valósult szövetségre lépett. A pénzintézetek egyenként 7 milliárd dolláros hozzájárulásával létrehoztak egy alapot, amely 70 milliárd dollárnyi tőkét tesz elérhetővé a piaci szereplők számára, ezzel is garantálva a zavartalan működéshez elengedhetetlen likviditást.
A részvénypiaci zuhanás hétfőn várható mértékét jól jelzik az irányadó indexek hétvégi elektronikus kereskedés során beérett veszteségei. A Dow Jones index 365 ponttal, az S&P 50 ponttal, a Nasdaq pedig 45 ponttal csökkent a hétvége során, zuhanásukat minden bizonnyal a rendes kereskedést jelző harangszó után is folytatják majd.
A tokiói és a hongkongi tőzsdék hétfőn zárva tartottak a nemzeti ünnepek miatt, ám keddre várhatóan beérik majd a nyeletlen fejszeként zuhanó európai piacokat. Az európai tőzsdéken látványos vérengzés folyik; DAX 4,3, a Footsie 4,7 CAC 40 pedig 5,2 százalékos veszteséget szenvedett koradélutánig.
