A BÉT annak ellenére került lejtőre pénteken, hogy Nyugat-Európában jó volt a hangulat, az amerikai piacok pedig kirobbanó formában nyitottak. A BUX idejének igen kevés részét töltötte a pozitív tartományban, majd a délután folyamán a negatív oldalazgatás is esésbe fordult. Végül az index közepesen erős, valamivel 20 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett 1,1 százalékkal 20 970 pontra süllyedt.
A Richter kivételével az összes vezető részvény süllyedt - a gyógyszerpapír 3,4 százalékos vágta után 32 425 forinton zárt. A másik pólust az OTP képviselte: a bankpapír 14 milliárdot meghaladó forgalom mellett 3,8 százalékot zuhant, így az utolsó üzleteket 7050 forinton kötötték. A Concorde szerint az OTP zuhanásának hátterében a grúz-orosz fegyveres konfliktus áll; a magyar bank orosz kitettsége ugyanis megnőtt az elmúlt években. A pánikra jellemző, hogy a papír napközben beesett a 7000-es szint alá és 6965 forinton is megfordult. A Magyar Telekom 1,4 százalékkal 794 forintig gyengült, míg a Mol 18 005 forintig süllyedt, ami 0,5 százalékos veszteség. A pesti negatív hangulat mellett az olajpapírt valószínűleg az egyre csökkenő olajár is lefelé húzta.
A kisebb forgalmú papírok közül az FHB 0,5 százalékkal 1202 forintra süllyedt, míg az Egis 2 százalékos hízás után 14 685 forinton állt meg. A nap abszolút nyertese a már az előbb említett Richter lett, azt követte a 2,8 százalékkal 4830-ig emelkedő TVK. Az Econet 0,9 százalékkal emelkedett 116 forintra, a Rába 1 százalékkal süllyedt 1435 forintra, míg a Synergon 938 forintos záróára 2,8 százalékos esést jelentett.
