Meglehetősen vegyes kép alakult ki a világ tőkepiacain. Európában csak London volt képes fél százaléknyi pluszt felmutatni a BÉT zárasa idején, a többi vezető index szemmel láthatóan nem viselte jól, hogy Jean-Claude Trichet az ECB elnöke bejelentette, hogy legszívesebben már a jövő hónapban emelne az irányadó eurókamaton. Ugyanebben az időpontban az amerikai piacok masszív, 1 százalék feletti növekedést voltak képesek produkálni, vélhetően a vártnál jobb munkanélküliségi adatoknak köszönhetően, amelyek az állástalanok számának csökkenését is mutatták. A BUX reggel ugyan egy gyors zuhanást bemutatva negatív tartományba csúszott át, ám innen hamar kikeveredett, és a pozitív részen oldalazgatott. Az index végül ritka gyenge forgalom mellett 22 296,4 ponton zárt, ami 0,4 százalékos bővülés.
A vezető papírok vegyesen szerepeltek. A blue chipek közül egyedül a Mol árfolyama esett 1,3 százalékkal 22 700 forintra; bár csütörtökön új hír nem látott nap világot, a befektetőket valószínűleg egyre jobban aggasztja az INA privatizációja körül kialakult bizonytalan helyzet. A legjobban szereplő blue chip szerepét az OTP játszotta, amely tegnapi hatalmas buktája után visszatért a 6800-as szint fölé; a 6803 forintos záróár 1,5 százalékos nyereséget jelent. A bankpapírtól alig marad a Magyar Telekom teljesítménye, amely 1,4 százalékkal drágult 785 forintra. A Richter befektetőinek jóval szerényebb, 0,2 százalékos nyereséget jelentő 34 250 forintos záróárrral kellett beérniük.
A kisebb papírok közül az FHB nem követte az OTP példáját, és 1,3 százalékos süllyedés után 1186 forinton állt meg. Az Egis ugyancsak eltért a Richtertől, és 1 százalékos süllyedés után 16 605 forinton zárt.
