BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Bajba kerülhet Japán a túl olcsó jen miatt

Aggodalmat kelt a japán termelővállalatok között a jen árfolyama, véleményük szerint az exportőrök túl sokat kapnak a jóból.

2007. július 3. kedd, 16:37

A japán termelővállaltok képviseletében Mitarai Fudzsió, a Canon elnöke és az ország legnagyobb üzleti lobbijának feje aggodalmát fejezte ki a jen nemzetközi árfolyamának drasztikusan alacsony értéke miatt.

Míg az elmúlt két évben a jennek a dollárral szembeni 10 százalékos és az euróval szembeni 20 százalékos esése jelentősen hozzájárult a japán cégek rekordértékű profittermeléséhez, mára láthatóvá vált az érem másik oldala is. Az importárak növekedése a profit csökkenésével, és a kereskedelmi partnerek elégedetlenségével jár. A szakértők a jen további zuhanása esetén kereskedelmi súrlódásoktól tartanak.

Június végére, a carry trade-ek (alacsony kamatozású devizában, például jenben felvett hitelből magasabb kamatozású devizában eszközölt befektetés) folytán a jen történelmi minimumon volt az euróval szemben, és csak a pénzügyminiszter megrovó közleményének hatására sikerült némiképp szépíteni az árfolyamon a múlt hét végére.

A jen zuhanása az import árak növekedését vonja maga után, ez pedig kritikus helyzetbe sodorhatja az energiaellátását szinte teljes mértékben importból fedező japán gazdaságot.

"Mindig is aggodalmat keltett a jen elhúzódó és túlzott alulértékelése" - mondta Gjoten Toju, a tokiói Nemzetközi Pénzügyi Intézet elnöke. "A gazdaság túlzottan alárendelődik a külföldi keresletnek és a fennáll a veszélye a kereskedelmi súrlódásoknak is."

Az eddig elkönyvelt, rekordméretű profiton túl az exportőröknek számolniuk kell azzal a ténnyel is, hogy a valuta-előnyből származó nyereség túlzottan kényelmessé tette őket. A szakértők szerint, a piac hozzászokott a gyenge jenhez, és ezzel a japán gazdaság jócskán veszített az innovációs erejéből. Sem az előállítási árak csökkentése, sem az új termékek fejlesztése terén nem történtek áttörések.

"A jen túlzott gyengesége gazdasági instabilitáshoz vezethet" nyilatkozta Jamagucsi Nobuó, a Japán Kereskedelmi és Iparkamara feje. "A probléma egyik lehetséges megoldása egy jen-felvásárló kormányzati intervenció lehet."

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet