Nem túl kellemes meglepetésként érhette az Émász Rt. tegnapi bejelentése a társaság azon részvényeseit, akik a gyorsjelentés alapján a tavalyi év nem fizetése után most már számottevő osztalékban reménykedtek - írja a mai NAPI Gazdaság. Az igazgatóság közgyűlési határozati javaslataiból kitűnik ugyanis, hogy a cég 2,613 milliárd forint adózott, nem konszolidált eredményét teljes egészében eredménytartalékba kívánja helyezni. Az Émászéval közel azonos tulajdonosi struktúrával rendelkező Elmű viszont hozta a papírformát, a fővárosi társaság igazgatósága a tavalyi eredményt gyakorlatilag teljes egészében felosztaná a részvényesek között, a 2350 forintos javaslat 98 százalékos kifizetési hányadot jelent. Az Émásznál egyébként a gyorsjelentésben közölt konszolidáltnál 900 millióval, az Elműnél pedig 1,4 milliárddal lett alacsonyabb az anyavállalati adózott eredmény. Boross Norbert a két társaság kommunikációs igazgatója lapunk kérdésére nem kívánta indokolni az igazgatóságok javaslatait, így az Émász-részvényeseknek a közgyűlésig kell várniuk, hogy megtudják az osztalék elmaradásának okát.
