BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sikeres csődegyezség a Humetnél

Sikeresnek a Humet hétfőn megtartott csődegyezségi tárgyalása bizonyult. A cég tegnap kiadott közleménye szerint sikerült a törvény által előírtnál több hitelezővel és annál magasabb összegre megállapodni.

2005. március 17. csütörtök, 08:03

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Humettel szemben le nem járt követelése 16 jogosultnak van, akik közül írásos hozzájárulással tizenketten nyilatkoztak a csődegyezségről - írja a NAPI Gazdaság. Lejárt követelés 216 darab van, ebből 115 jogosult adott hozzájáruló nyilatkozatot. A céggel szembeni teljes követelésállomány már jócskán meghaladja a 300 millió forintot. Az egyezséghez hozzájáruló hitelezői nyilatkozatok mintegy 219 millió forintnyi követelés jogosultjaitól érkeztek be, ez az összeg pedig szintén több, mint a törvényben előírt kétharmados arány. Az egyezséget a vagyonfelügyelő jóváhagyta és azt a tervek szerint még ma beadja a Fővárosi Bíróságra. A hitelezőknek megküldött kibontakozási tervet az érintettek szintén elfogadták.
Az egyezség szövege alapján a hitelezők véglegesen lemondtak tavaly november 9-én fennálló követeléseik készpénzben történő kifizetéséről és a fennálló követelések kamatairól is. Elfogadták, hogy a Humet ezen követelések 15 százalékát készpénzben két év alatt, a fennmaradó 85 százalékát pedig új kibocsátású, a régivel teljesen azonos jogokat megtestesítő Humet-törzsrészvényekkel fizesse meg, mégpedig minden 29 forint tartozásért egy darab részvényt jegyezve. A cégnek egyébként arra is lehetősége lesz, hogy ezen az árfolyamon akár a teljes követelést részvényekkel fizesse meg.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet