Az utóbbi öt évben 50 százalékkal csökkent az elemzők fizetése New York pénzügyi központjában, a kutatási üzletágak költségvetése pedig 40 százalékkal mérséklődött a hét legnagyob amerikai brókercégnél a fizetés-lefaragások és az állomány szűkítésének köszönhetően - írja a Bloomberg. A Citigroup Inc. és a Merrill Lynch & Co 2003 áprilisában 1,4 milliárd dollár büntetést fizetett ki, mivel elemzéseiket arra használták fel, hogy jól jövedelmező szerződéseket szerezzenek meg. A büntetések óta a nagy bankházak az elemzőket egyre inkább költségtényezőnek tekintik, szemben a korábbi évek gyakorlatával, amikor a bevételek növelésének egyik zálogaként tekintettek rájuk.
Az 1990-es évek elején kialakult internet-lufi következtében elég jól ment a pénzügyi elemzőknek, akik esetenként akár több tízmillió dollárt is zsebre vághattak évente. Jelenleg 30 éves az átlagos Wall Street-i elemző, ami jóval alacsonyabb az előző évtized átlagánál. A bonyolult iparágakkal - mint például a biotechnológiával, a szoftveriparral, illetve az egészségüggyel - foglalkozó szakértők még mindig kiemelkedően jól keresnek, éves jövedelmük 6 millió dollár körül mozog.
