A következő három év folyamán megvalósuló mintegy 60 millió euró értékű beruházás kétszáz új munkahelyt teremt, a termelés 2006-ban indulhat meg. Az alelnök a cég döntését Magyarország kedvező földrajzi fekvésével, könnyű elérhetőségével, a térség megfelelő infrastruktúrájával, valamint a beruházáshoz nyújtott kormányzati támogatással indokolta. Csillag István a gazdasági tárca vezetője és Veres János a PM politikai államtitkára az átalakított beruházási ösztönzési rendszernek, valamint a megváltoztatott gazdaságpolitikának tulajdonította a gyarapodó beruházásokat és a már ittlévő cégek felfokozott bővítési kedvét. Csillag elmondta, hogy a japán cég bizonyos feltételek teljesülése esetén fejlesztési adókedvezményben részesülhet, s emellett az üzemi infrastruktúra fejlesztéséhez a beruházás számlával igazolt összegéből legfeljebb 20 százalékos támogatásra tarthat igényt. Bencsik János Tatabánya polgármestere kifejtette, hogy a társaság az uniós normák figyelembevételével részesülhet kedvezményben a várostól: az általa befizetett iparűzési adó felét olyan célokra fordítják, mely közvetve a vállalkozást is támogatja (szakképzési támogatás, bérlakásépítés).
