A BÉT felfüggesztette a Titász, a Dédász és az Édász kereskedését a tőzsde nyitása előtt, folytatva a pénteken kezdett háromnapos szünetet.
Csendes hétfő reggelre virradt a bankközi devizapiac, az euró 254,45 és 254,65 forint között kezdett az első félórában.
A forgalom igen gyér, bár a nap végére az elemzők szerint némi erősödés várható, amely 253-254 forint közé viheti a közös európai valutát. Sok függ persze attól, miként dönt mai ülésén a monetáris tanács, bár az elemzők általában nem várnak kamatváltozást.
Két dél-iraki kikötői terminálból ma reggel megkezdték az olajszállítást. Irak napi egymillió hordónyi olaj exportját tervezi, miután a kijavította a múlt héten megsérült két olajvezeték egyikét. Irak a múlt heti támadások előtt naponta körülbelül 1,6 millió hordó olajat szállított a világpiacra. Ennek, illetve az ebből származó jövedelemnek a kiesése veszélybe megfoszthatja forrásaitól az iraki újjáépítési programot.
A második legnagyobb egyesült államokbeli autóalkatrész-gyártó, a Visteon 1,6 milliárd koronás beruházással (49 millió dollár) üzemet épít Szlovákiában - írta a SME szlovák napilapra hivatkozva a Bloomberg. A nyitrai , mintegy 400 főt foglalkoztató Visteon-üzemben autólégkondikhoz gyártanak majd alkatrészeket.
A Deutsche Post (DP) bejelentette, hogy leányvállalata, a Postbank mára tervezett tőzsdei debütálását szerdára halasztja, ugyanakkor a pénzintézet részvényeinek jegyzési árait a korábban beharangozott 31,5 és 36,5 euró közötti sávból 28 és 32 euró közé csökkenti. A befektetők az eredeti ajánlatot túl magasnak tartották.
A DP a részvények mellett egymilliárd euró értékben kötvényeket is kibocsát, melyeket három éven belül Postbank-részvényekre lehet váltani. A Postbank a legnagyobb német kereskedelmi bank, 11,5 millió ügyfele van, mostani tőzsdére vitele lépése pedig a legnagyobb ilyen ügyletnek számít az országban az anyacég három évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta.
Május elsejétől a pénzügyi teljesítési határidőt követő 30 napig nem jár késedelmi kamat az adósságok után, ami újabb lendületet adhat a körbetartozások növekedésének. A kis- és középvállalatoknak (kkv) megoldást jelenthetnek viszont a gyors és könnyen elérhető hitelkonstrukciók, felértékelődhet a Széchenyi kártya vagy a faktorálás (követelésvásárlás) intézménye.
