A magyar blue chipek mind emelkednek, a Matáv 15 forinttal, a Mol 40-nel, az OTP 80-nal, a Richter meg 590 forinttal kúszott feljebb.
A forint is jól kezdett, 253,50-ig is erősödött már a bankközin.
Holnap publikálják az USA üzemanyag-tartalékairól szóló adatokat, így az olajpiacon továbbra is nagy a feszültség. A befektetők amiatt aggódnak, hogy a készletek nem fedezik majd a vakációs benzinfogyasztás és a gyorsan pörgő gazdaság támasztotta igényeket.
A kínálatnövekedésnek ilyen rövid távon viszonylag kevés tere van, így nem megjósolható, meddig is emelkedik majd az olajár.
Ma reggel kis szünetet tartott az öt napja száguldó jegyzés, a profitrealizáló eladásoknak köszönhetően 21 éves csúcsról enyhén lefelé korrigált a nyersanyag ára, jelenleg tegnapi áránál egy százalékkal alacsonyabban, 41,11 dolláron jegyzik az USA-ban irányadó könnyűolajat.
A határ menti benzinturizmus erősödésére lehet számítani azt követően, hogy a magyarországi üzemanyagárak túllépik a literenkénti 250 forintot. Szlovákiában és Romániában sem maradt következmény nélkül a nemzetközi olajárrobbanás, a benzinért azonban átszámítva még mindig 25-50 forinttal kell kevesebbet fizetni, mint idehaza. A Mol szerdától emeli ismét hat forinttal árait, így a 95-ös motorbenzin literje 254,50 forint lesz. Ez azonban akár már e héten mérséklődhet a jövedéki adóteher módosítása nyomán.
A szlovák pénzügyminisztérium nem tervezi az üzemanyag adóterhének mérséklését, vagyis nem követi a magyar és a lengyel példát. Az adórendszernek stabilnak kell maradnia. Nem helyes az adókkal alakítani a végárakat – mondta a Napi Gazdaság tudósítójának Peter Papanek, a pénzügyi tárca szóvivője. Véleménye szerint a fogyasztók által fizetett árat nem a minisztérium vagy a kormány, hanem a gyártó, illetve a forgalmazó szabja meg. Az adópolitika nem lehet a termékárak rövid távú kilengésének ellensúlya. Az olajár viszonylag ingadozó, és ahogy napjainkban történelmi csúcsokat dönt, a közeljövőben lényegesen csökkenhet is – mondta Papanek.
Vratko Kassovic, a szlovákiai Slovnaft vezérigazgatója szerint amennyiben csökkentenék az üzemanyag árába beépített adót, akkor az olajfinomító is csökkentené a benzin és a gázolaj árát. A Slovnaft legutóbb május 4-én emelte árait, eszerint a Super 95N benzin literje 35,90 koronába (228 forint), a 98-as oktánszámú benzin 38,50 koronába (244,5 forint), a gázolaj pedig 33,20 koronába (210,8 forint) kerül. A szlovák pénzügyi tárca adatai szerint egy liter ólmozatlan benzint 15,5 korona, egy liter gázolajat pedig 14,5 korona adóval terhelnek. Ehhez jön még természetesen az áfa, amely január 1-jétől egységesen 19 százalék.
Romániában már a múlt héten bejelentették, hogy a kőolaj világpiaci árának folyamatos emelkedése miatt drágulni fog az üzemanyag. Az eredetileg áprilisra tervezett, ám most május végére halasztott áremeléshez ugyanakkor az is hozzájárul, hogy a lej sokat vesztett értékéből. Romániában jelenleg 26-27 ezer lej (168 forint) körüli a 98-as oktánszámú Premium benzin literenkénti ára. Mivel ez jóval alacsonyabb a magyar árnál, szakértők szerint rövidesen meg fog ugrani a határ mentén eddig is tapasztalt benzincsempészet. Az üzemanyagnepperek a két ország határátkelőhelyein naponta többször megfordulnak, hogy Magyarországra szállítsák a román benzint. A hét végén pedig Nagyváradon a rendőrség letartóztatott három vasúti dolgozót, akik hónapokon keresztül megcsapolták a helyi pályaudvaron vesztegelő, üzemanyagot szállító vagonokat. A vasutasok mindannyiszor magyarországi állampolgárok közreműködésével értékesítették az árut a magyar–román határ menti településeken.
Magyarországon (az öt és több főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a non-profit szervezeteknél) az első negyedév során átlagosan 2 millió 766 ezren álltak alkalmazásban, ami 0,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál. A költségvetési szférából a versenyszférába áramlott a munkaerő, míg előbbiben a foglalkoztatottak száma 1,1 százalékkal csökkent, az utóbbiban 1,4 százalékkal nőtt.
A bruttó nominális átlagkereset 9,4 százalékkal, a reálkereset 1,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagosan bruttó 140 700 forintot kerestek, ezen belül a fizikai dolgozók 92 200, a szellemiek 196 600 forintot vihettek haza. A költségvetési szerveknél dolgozók továbbra is jobban keresnek, mint a versenyszférában dolgozó társaik. Előbbiek bére 163 200, utóbbiaké 131 400 forintra nőtt.
A Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezetre változott - jelent meg a Baumag honlapján május 3-iki dátummal. A Baumag-károsultak képviselője szerint a cég halott címen van bejegyezve - írja a Figyelőnet.
A szövetkezet indoklása szerint az április 22-től élő névváltoztatás oka a Baumag-botrányban megtépázott név használatátnak elvetése. A szövetkezet az új név, az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezet név alatt kívánja felépíteni új arculatát, ezzel is jelezve, hogy a felszámolás sorsára jutott Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezettől "teljesen független, önálló életre képes vállalkozásról van szó". A "változás csupán a szövetkezet elnevezését érinti, nem jelenti új szövetkezet létrehozatalát, illetve nem jelent jogutódlást sem". Ennek megfelelően a korábbi Baumag Vagyonkezelő Szövetkezetként tett nyilatkozatok, közlemények továbbra is érvényesek, azok a továbbiakban az Agenda-H Vagyonkezelő Szövetkezet közleményeinek, nyilatkozatainak tekintendők. Változatlan formában és tartalommal folytatódik a BAUMAG Vagyonkezelő Szövetkezet által elhatározott és elindított program (BVSZ-program), amelynek elnevezése a jövőben AVSZ Program.
Patyi István, a Baumag károsultjainak képviselője az MTI kérdésére úgy vélte: "az embereket el akarják vágni a vagyonuktól, úgy akarják felépíteni a szövetkezetet, mintha semmi közük nem lenne a vagyonunkhoz".
Patyi "gusztustalannak" nevezte, hogy a cégbírósági jegyzékben az Agenda-H címeként megadott cím, a Kamaraerdei út 11. szám egy lezárt ipartelep, vagyis "halott" cím. Ez is azt szolgálja, hogy a tagok ne tudjanak kapcsolatba kerülni a szövetkezettel - fogalmazott a károsultak képviselője.
A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet ellen felszámolási eljárás zajlik, a felszámolóként kijelölt Mátraholding Rt.-hez már megérkezett a felszámolásról szóló jogerős döntés - írta meg egy hónapja a Napi Gazdaság. A szövetkezet károsultjainak a bírósági döntés Cégközlönyben történő megjelenése után 40 napjuk van arra, hogy kárigényükkel jelentkezzenek.
Az Air France éves profitja a vártnál kevésbé, 22,5 százalékkal csökkent, miután a 125 millió eurós megszorítások ellensúlyozták az iraki háború, az ázsiai SARS vírus, valamint a légi irányítók sztrájkjainak hatását.
A francia légitársaság nyeresége 93 millió euróra esett vissza, adózás előtti eredménye (EBIT) - repülőgép értékesítések nélkül - 18,5 százalékkal, 132 millió euróra csökkent. Az elemzők 50 millió eurós nyereséget és 96 millió eurós EBIT-et jósoltak a cégnek - írja a Reuters. Az egy évvel ezelőtti mélypont után növekszik az utasszám, világszerte a légitársaságok forgalmának fellendülése várható, bár az olajárak megugrása, az éles verseny, és a kapacitásfölösleg miatt a cégek valószínűleg nem érnek el nagyobb nyereséget.
Az Air France idén májusban megszerezte a holland KLM 90 százalékát; a fúziótól az üzemi eredmény számottevő növekedését várják 2004/2005-re, feltéve, hogy a Brent olaj ára átlag 33 dollár körül lesz. Idén már 65-70 millió euró körüli megtakarítást várnak a két légitársaság összevonásától.
