A Federal Reserve elnökének keddi szavait elemzők egyöntetűen úgy értékelték, hogy rövid távon kamatemelésre kell számítani, így a részvény- és kötvényárfolyamok délnek, a dollár északnak vette az irányt.
Alan Greenspan a szenátus bankbizottsága előtt úgy vélekedett, hogy az amerikai vállalatok jelenleg erőt gyűjtenek az áremeléshez, s a tavaly még komoly fenyegetést jelentő deflációs kockázat immár nem probléma. Greenspan - aki ma még egyszer beszél a komgresszusban - utalt arra is, hogy az elmúlt időszak megrázkódtatásait (a szeptember 11-i terrortámadások, az afganisztáni és iraki háborúk, vállalati botrányok) egész jól átvészelte a gazdaság, köszönhetően a 13 kamatcsökkentésnek. A Fed-vezér jelezte emellett, hogy a monetáris politika irányítói továbbra is készek bármilyen szükséges intézkedést megtenni a növekedés fenntartása érdekében.
Alan Greenspan szavait a piacok és az elemzők úgy értelmezték, hogy jelentősen megnőtt egy mihamarabbi kamatemelés esélye. Ennek megfelelően lejtőre kerültek az államkötvény- és részvényárfolyamok, miközben a zöldhasú erősödött, az euró/dollár jegyzés 1,183 alatt is járt.
A tervek szerint augusztus 31-ig megjelenik a harmadik generációs mobiltelefon-rendszerek kiépítésére szóló pályázati kiírás, s az év végére a majdani szolgáltatókat is kiválaszthatja az informatikai tárca. A NAPI Gazdaság Kovács Kálmán informatikai minisztert kérdezte.
Kovács Kálmán szerint a harmadik generációs (UMTS) mobiltelefon-hálózat létrehozása Magyarország utolsó hiányossága az információs társadalom kiépítése területén. Az uniós, valamint a csatlakozó országok közül ugyanis 21-ben már kiadták ezt a frekvenciaengedélyt. A gazdasági kabinet a napokban elfogadta azokat az irányelveket, amelyeket a tárca előterjesztett a harmadik generációs mobilszolgáltatással kapcsolatban.
Kovács úgy véli, az eredeti menetrend szerint idén megjelenik a tender, s a tárca bízik abban, hogy az év végéig meg is fognak állapodni azokkal a társaságokkal, amelyek 2005-től Magyarországon elindítják a szolgáltatást. A miniszter szerint ez tovább élénkítheti a mobiltelefon-szolgáltatatók közötti versenyt. Ez az új technológia újabb lehetőségeket teremt elektronikus szolgáltatások nyújtására: immár nemcsak a vezetékes, hanem a mobilinternetezés is nagyobb szerephez juthat, és más mobilszolgáltatások, például a vezeték nélküli eszközökről megadott elektronikus aláírás is működni fog, vagyis kibontakozik az mMagyarország. A pályázat még a nyáron, pontosabban augusztus 31. előtt megjelenik. A tárca szeretné elérni, hogy elinduljon egyfajta verseny, amikor meghirdetik a licencet, s várja új szereplő megjelenését is a tenderen induló vállalatok között.
A KSH adatai szerint februárban tovább élénkült az építőipari termelés, főként a szerkezetkész épületek szegmense futott fel, miközben januárhoz képest csökkentek az árak. Az építőipari termelés volumene 2004 februárjában kiigazítatlan adatok szerint 22,1 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 23,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi, rendkívül alacsony bázishoz képest. A havi növekedés 3,4 százalékra rúgott - jelentette a KSH.
A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének termelése februárban az előző évi nagyarányú visszaesést követően 33,1 százalékkal, évkezdettől 25,1 százalékkal nőtt. Az épületgépészeti szerelés termelése februárban 16,8 százalékkal, a befejező építésé 6,9 százalékkal volt magasabb, mint 2003 februárjában. Februárban mind az épületek, mind az egyéb építmények építése emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva, rendre 16,7 illetve 34,4 százalékkal.
Az építőipari vállalkozások 2004. februárjában 1,7 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 12,4 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké viszont 30 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
A hó végi szerződésállomány volumene ennek ellenére 22,9 százalékkal kisebb, mint egy évvel korábban volt, ezen belül az épületek építésének szerződésállománya 25,8 százalékkal, az egyéb építményeké 21,1 százalékkal volt kisebb a 2003. februárinál.
2003 februárjához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 5,4 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai szintén 5,4 százalékkal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 0,4 százalékkal voltak alacsonyabbak.
Várhatóan még a héten ír alá egy félmilliárd forintos hitelszerződést a Parmalat Hungária Rt. egy hazai bankkal - értesült a Magyar Hírlap. A hitellel a felszámolás alatt álló cég tovább stabilizálhatja helyzetét, s emellett az elmúlt hetekben újra százezer liter fölé nőtt a napi feldolgozott tejmennyiség. Mindeközben a jó hírek mellett nézeteltérés is volt a felszámoló és a tulajdonos között a Parmalat névhasználati jogáról.
A felszámoló tervei között szerepel a reorganizáció is, amely a termelés racionalizálásával együtt költség csökkentést, s létszámleépítést is tartalmaz. A Magyar Hírlap értesülései szerint eddig konkrét számok a leépítés kapcsán nem hangzottak el, mivel az függ a termeléstől is.
Megháromszorozta adózott eredményét a Motorola az első negyedévben: az egyesült államokbeli félvezető- és mobilgyártó 609 millió dollár nettó profitra tett szert, szemben az egy évvel korábbi 169 millióval, 8,56 milliárd dolláros árbevétel mellett.
A világ második legnagyobb mobilgyártója 25,3 millió készüléket adott el a negyedév során, s különösen Európában növelte piaci részesedését. A sokáig vetélytársai mögött kullogó Motorola főleg új, sokat tudó készülékeinek köszönheti előretörését - mondják a Reuters által megkérdezett elemzők.
A Nestlé SA első negyedéves forgalma a várakozásokat felülmúlva 5,1 százalékkal nőtt, amit főként a Nescafe és Friskies termékeknek - vagyis a kávénak és a macskaeledelnek - köszönhet.
A társaság éves szinten 5-6 százalékos forgalomnövekedést irányzott elő, amit a volumen és az árak változtatásával kívánnak elérni. Emellett a Nestlé 4,6 milliárd dolláros megtakarítást is el kíván érni 2006-ig - idézte a Reuters - , az idei fő cél azonban a profitráta növelése. A cégcsoport eladásai 3,5 százalékkal 15,6 milliárd dollárra nőttek.
