A nyugat-európai tőzsdéken kevés gazdasági hír tűnt fel hétfőn, a politikai szcéna azonban elég ijesztőnek tűnt a befektetők számára ahhoz, hogy igyekezzenek megszabadulni részvénypakettjeiktől. A palesztin Hamasz-vezető meggyilkolása meghatározta az alaphangulatot, de a taivani elnökválasztás körüli botrányok sem tettek jót a piaci szereplők idegeinek, a Philips, mint a Taiwan Semi egyik tulajdonosának árfolyama több mint három százalékkal mérséklődött. A vesztesek listáját a német Thyssenkrupp és az Alcatel vezették, egyenként több mint négy százalékos mínusszal; ez utóbbi azzal okozott csalódást, hogy nem keltette fel a Siemens vásárlókedvét, mint azt a befektetők várták. A párizsi börze CAC-40 indexének egyetlen nyertes tagja az Aventis volt (0,2 százalékos növekedéssel), felröppentek ugyanis a hírek, hogy a Novartis 58 milliárd eurót ígér a cégért, hogy az elkerülje a Sanofi-Synthélabo általi ellenséges felvásárlást.
