A tegnapi zuhanás után felfelé korrigáltak a nyugat-európai tőzsdeindexek, elsősorban a pénzügyi papíroknak köszönhetően. A New York-i piacok erős kezdése is segítette a növekedést.
Nyugat-Európában megnyugodni látszott kedden a befektetők hangulata, a hétfői zuhanást optimista korrekció követte kedden. A piaci szereplőket az sem keserítette el, hogy az Unió legnagyobb gazdaságában, Németországban az üzleti körök derűlátása alaposan megcsappant az elmúlt hónap során. A bankszektor egész nap a befektetők kedvencének számított. Előbb a BNP Paribas tett jót azzal, hogy bejelentette: leányvállalata megvásárolta a regionális Community First National Bankot 1,2 milliárd dollárért (a gyenge dollár több európai banknál meghozta a kedvet kisebb, tengerentúli pénzügyi cégek felvásárlásához). Utóbb pedig a nagyobb befektetési bankok papírjainak árfolyama indult emelkedésnek, miután a Lehman Brothers első negyedéves eredményének megduplázásáról számolt be. Londonban szintén jól szerepeltek a pénzügyi részvények és látványosan emelkedett a British Airways papírok árfolyama is, a piaci pletykák szerint ugyanis a cég egybolvadna a spanyol Iberiával, ezt azonban mindkét légitársaság cáfolta.
