BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Európával együtt hízik a BUX

A nyugat-európai tőzsdeindexek közül a DAX ugyan stagnált, ám a CAC-40 0,2, a DAX pedig 0,3 százalékkal hízott. New Yorkban a DJIA 0,4, az S&P-500 0,5, a Nasdaq pedig 1,2 százalékkal nőtt. A BUX 0,6 százalékos pluszban, 10 542 ponton állt.

2004. március 12. péntek, 15:50

Az idei adóbevallásokat március 22-ig kell postázni - vagy személyesen az illetékes APEH igazgatóság ügyfélszolgálatán benyújtani - a magánszemélyek 0353-as személyi jövedelemadó-bevallását. Az internetről letölthető SZJA-bevallás egyre népszerűbb, tavaly - az APEH számításai szerint - az önbevallók egynegyede tett ily módon eleget kötelezettségének.

Kökény Mihály egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány nem tudja elfogadni a gyógyszergyártók ultimátumát és ha nem sikerül velük megegyezni a ma esti tanácskozáson, úgy hatósági árassá teszik a teljes Magyarországon kapható gyógyszerkört.

A dodzsemezés helyett az MSZP-nek inkább a Forma-1-re kell átnyergelnie az Európai Parlamenti választások előtti három hónapban - jelentette ki Medgyessy Péter az MSZP szegedi kongresszusán, ahol elhangzott, hogy a szocialista párt programja négy pillérre épül: az autópályaépítésre, az egészségügyre, a felnőttképzésre és az uniós pénzekre.

A NAPI Gazdaság 241 millió eurós elemzői konszenzusával szemben az MNB adatai szerint 163 millió euró hiánnyal zárt januárban a folyó fizetési mérleg, ami az egy évvel korábbinál is kisebb, 37 millió euróval. Mindez a KSH külkeradatai után túl nagy meglepetést ugyan nem okozott, ám a forint árfolyamára mégis kedvezően hathat - vélik a NAPI Online által megkérdezett elemzők.

A függetlenségét Közép-Európában jószerével egyedül sikeresen őrző OTP Bankról és a bankot tíz éve vezető Csányi Sándorról írt nagyobb cikket tegnap a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). Csányi a vezető német gazdasági napilapnak kijelentette: „egyedül is elég erősek vagyunk és az elkövetkező öt évben biztosan azok is maradunk".

Az FHB-részvények szárnyalása még több, bejelentésre kötelezett személyt késztetett a bankpapírok eladására, a Concord Értékpapír Rt. igazgatója, Streitmann Norbert sokkal jobbkor szállt ki, mint az FHB-s munkatársak.

Egy-egy millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a PSZÁF az Aegon Magyarország Értékpapír Rt.-t és az Erste Bankot. Az előbbinél a felügyelet egyebek között a pénzmosás megelőzését szolgáló törvény és a cég adatszolgáltatási kötelezettsége kapcsán tárt fel hiányosságokat, míg az Erste az általa kezelt alapokra vonatkozó kezelési díj kiszabására és befektetési eszközök pénzügyi elszámolására vonatkozó jogszabályok megsértése miatt fizethet.

A gyógyszergyártók a GVH, az APEH és a PM állásfoglalását kérték a gyógyszerkasszába tavaly történt visszafizetések ügyében, s közölték, ha az egészségügyi kormányzat a tervezett 15 százalékos termelőiár-csökkentésre kényszeríti őket, több, olcsóbb készítményt is kivonhatnak a piacról.

Megegyezés született a szentendrei önkormányzat és a Pannon GSM között, így a mobilszolgáltató a Pest megyei városban mégsem kapcsolja ki egyik bázisállomását, vagyis a szentendrei pannonosok zavartalanul használhatják készülékeiket.

Túl sok új autót vesznek a magyarok, ami jelentős veszélyt hordoz – derült ki az egyik legnagyobb gépjármű-finanszírozó cég vezetőjének szavaiból. A Merkantil-csoport elnök-vezérigazgatója, Kolossváry Ádám szerint hazánkban a piacot deformáló, általa 50 milliárd forintosra becsült jutalékösszeg mellett az egyre komolyabb eladói nyomás is gondokat okozhat.

A német kormány nem lát okot arra, hogy korrigálja a 2004-es GDP előrejelzését, annak ellenére sem, hogy több gazdasági elemző lefelé módosította saját prognózisát - közölte Gerd Andres, a német gazdasági minisztérium államtitkára. Andres elmondta, hogy idén 1,5 és 2 százalék közötti növekedést várnak, míg az elemzők átlagosan 1,7 százalékot becsülnek.

A franciaországi ipar kibocsátása januárban havi összevetésben 0,5 százalékkal csökkent, holott a piac ugyanekkora mértékű növekedést várt - jelentette a Reuters. Az éves szintű bővülés üteme mindössze 1,2 százalék lett. A csökkenésért a fogyasztói javak termelésének 1,8 százalékos visszaesése okolható, az autóipar kibocsátása 2,3 százalékkal lett kisebb.

Az elmúlt esztendő utolsó negyedében a megelőző három hónapban regisztrált 135,3 milliárd dollárról 127,5 milliárdra csökkent az amerikai folyó fizetési mérleg hiánya, szemben a Reuters-prognózisban szereplő 136,5 milliárd dollárral. Ezzel együtt 2003 egészében minden idők legnagyobb deficitje jött össze: a 2002. évi 480,9 milliárd dollár után 541,8 milliárd lett a deficit, nem kis részben az amerikai fizetőeszköz gyengülése miatt.

Az Egyesült Államok üzleti raktárkészletei 0,1 százalékkal emelkedtek januárban, szemben az elemzők 0,4 százalékos várakozásával. Egy hónappal korábban 0,3 százalékos volt a bővülés.

A svájci hatóságok befagyasztottak ötmilliárd dollárt, mely részint az október óta börtönben lévő Mihail Hodorkovszkij, részint a Jukosz más felsővezetőinek bankszámláján állt.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet