A spanyol főváros központi pályaudvarán, illetve egy vonatban egyszerre négy bomba robbant ma reggel, az ingázók csúcsidőszakában. A legfrissebb hírek szerint 173 áldozatot szedett az ETA-nak tulajdonított merénylet, a sebesültek száma meghaladja a hatszázat.
Február közepén az Európai Parlament Regionális politikai, közlekedési és idegenforgalmi Bizottsága, március 11-én csütörtökön délben pedig az Európai Parlament fogadta el (első olvasatban) nagy többséggel - 385 igen és 52 nem szavazattal - azt a módosító indítványt, amelyet Gurmai Zita, a jelenleg megfigyelői státusban Brüsszelben tartózkodó szocialista képviselő nyújtott be. Ennek értelmében megvalósulhat az észak-déli közlekedési folyosó, ami Lengyelországból, Szlovákián és Magyarországon keresztül egészen az Adriai tengerig szeli ketté a kontinens keleti részét. A beruházás része annak a 28+1 páneurópai közlekedési projektnek, melynek teljes költségvetése 700 milliárd eurót tesz ki.
A használt lakásokra fölvehető állami kamattámogatású hitel összegének 7,5 millióra emelését, valamint a felújítás-bővítés körének kiterjesztését szorgalmazza a Postabank - közölte sajtótájékoztatóján Szép Péter, a Postabank igazgatója.
Az ÁPV Rt. igazgatósága szerint túl kevesen érdeklődtek a Hungexpo iránt, így a privatizációs szervezet a cég holnapi közgyűlésén a pályázat eredménytelenné nyilvánítását javasolja majd.
Folytatódni látszik az a 90-es évek közepe óta tartó tendencia, miszerint egyre kevésbé elterjedt a közepes és nagy vállalatok, azaz az 50 főnél többet foglalkoztató cégek között az adóelkerülési és adócsalási magatartás - derül ki az MTA Közgazdaság-tudományi Kutató Központja munkatársai, Semjén András és Tóth István János által elvégzett kutatásból.
A cégbíróság március 10-én kelt végzésében elutasította a Brau-kisrészvényesek azon kérelmét, hogy a cégbíróság hívja össze a társaság rendkívüli közgyűlését.
Az elmúlt esztendő utolsó negyedében a megelőző három hónapban mért 4,2 százalékról 4,7-re gyorsult a szlovák GDP éves növekedési üteme, ezzel 2003 egészében 4,2 százalékkal bővült a gazdaság, ami kiemelkedik a régió országainak hasonló adatai közül, s jobb a 4,0 százalékos piaci várakozásnál is - írja a Reuters.
Tavaly az egy évvel korábbihoz képest 38,1 százalékkal 180,12 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét a Merkantil-csoport, míg az adózás előtti eredmény 41,4 százalékkal 4,341 milliárd forintra gyarapodott.
Kolossváry Ádám elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy eredményük akár a duplája is lehetett volna, ha a díler-jutalékokat nem teljes egészében számolták volna el költségként.
Februárban a vártnak megfelelően 0,6 százalékkal bővült a kiskereskedelem forgalma az Egyesült Államokban, az egy hónappal korábbi adatot azonban 0,3 százalékos csökkenésről 0,2 százalékos növekedésre módosították. A növekedést az autóeladások indukálták, hisz az enélkül számított magindex a várt fél százalékos növekedés helyett stagnált.
Gyakorlatilag a várakozásoknak megfelelő mennyiségű munkanélküli jelentkezett segélyért az elmúlt héten: az egy héttel korábbi, 347 ezer után 341 ezer új állástalant regisztráltak az Egyesült Államokban.
