Megélénkült az élet a pesti börze virtuális parkettjén, csütörtökön összesen 23 milliárd forint értékben születtek kötések. A legnagyobb nyüzsgés a Mol-részvényei körül volt tapasztalható, a négymilliárd forintos - piaci pletykák szerint az ÁÉB által elkövetett - átkötésen túl további kilencmilliárd forintnyi üzlet köttetett. Az olajpapír árfolyama napközben könnyedén törte át a 7 000 forintos szintet és végül 30 forinttal felette zárt - ez másfél százalékos erősödésnek felel meg. A Matáv 1,6 százalékkal növelte értékét és 885 forinton állapodott meg. A blue chipek közül a Richter volt a nap nyertese: közel három százalékos növekedés nyomán fél ötkor már 25 000 forintot ért a gyógyszerrészvény. Az OTP azonban kevésbé volt szerencsés, a részvény ugyanis 3 480 forinton, szerdai záróértékén nyugodott le nap végén. A BUX azonban a többi blue chip jó teljesítményének köszönhetően 1,28 százalékkal 10 718 pontig emelkedett, három nap alatt a harmadik történelmi csúcsot beállítva. Az Egis és az FHB egyaránt közel három százalékkal növelte értékét, míg a Graphisoft és a Fotex kilenc százalék körüli nyereségre tett szert; ez utóbbit pár percre fel is függesztették, mert átlépte a 10 százalékos küszöböt.
