Az euró árfolyama tegnap váratlanul becsúszott az 1,21 dolláros határ alá és ott is ragadt. A piaci események azonban még az elemzőket is meglepték: a közös európai valuta gyengülése nyomán nem indultak emelkedésnek a nyugat-európai tőzsdeindexek, inkább a keddi tengerentúli példát követve süllyedésnek indultak. A befektetők úgy érezték, a két hete indult kisebb hossz kifulladóban van, így realizálták eddig elért nyereségüket. A pozíciózárásban az is közrejátszott, hogy az ECB ma teszi közzé az eurózóna alapkamatát, igaz az elemzők többsége nem vár változtatást. Az Interbrew-részvény nap közben hat százalékos mélységben is járt, a brüsszeli záráskor azonban már két százalékos előnyre tett szert, miután a Deutsche Bank napközben "vételre" minősítette fel az AmBev-et felvásárló cég papírjait. A Louis Vuitton-részvények árfolyama lejtőre került, pedig a cég jól teljesített az elmúlt év során, az idei évet tekintve azonban csak óvatosan volt optimista. Londonbanhúszhavi csúcsról csúszott vissza a Footsie, a profitkivét egyik legnagyobb áldozata a BHP Billiton-bányapapír volt. A párizsi börze szomorkás kereskedésében üdítő színfolt volt az Accor-csoport részvényének szárnyalása, a szállodaipari cég ugyanis mindenkit meglepett remek eredményével.
