Újabb történelmi csúcson, 10 583,49 ponton zárt a BUX szerdán, ez mindössze 2,8 pontos emelkedést jelent. A mutató reggel 10 770 pontig szaladt, itt azonban elakadt a lendület és megfordult a trend, így a késő délelőtti órákban már 100 pontos mínuszban állt a BUX. Az index azonban délután felzárkózott és nap végére szerény erősödést produkált. A piaci forgalom ismét látványos volt, az összes kötés értéke meghaladta a 13 milliárd forintot. Az OTP hosszú ideje tartó lendülete megtört, a hitelintézeti részvény értéke 2,5 százalékkal 3 480 forintra csökkent. Jól szerepelt viszont a Mol, mely 1,9 százalékkal hízott és 75 forintra megközelítette a hétezer forintos határt. A Matáv 0,9 százalékos erősödést követően a 871 forintos szinten pihent csak meg. A Richter is növekedni tudott, nap végén 24 300 forintot ért, ami 1,3 százalékos bővülésnek felel meg. A Pannonplast nagy lendülettel 1 400 forintig drágult, és a NABI is több mint két százalékkal növelte értékét.
