Hiába érkeztek gyengécske jelentések az autógyártók teljesítményéről az idei év első két hónapját tekintve, a gyengülő euró nyomán feléledt lelkesedés nem engedte az autóipari papírokat esni. A genfi autószalonon éledő optimizmust Rivk Wagoner, a GM vezérigazgatója is megtámogatta, aki szerint nem kell számítani a jen számottevő értékvesztésére az euróval szemben, mely elősegítené az európai piacokon a japán autók további térnyerését. A tengerentúli piacokra termelő acélipari cégek is a befektetők érdeklődésének előterébe kerültek, a Thyssenkrupp- és az Arcelor-részvények egyaránt jelentős erősödést könyvelhettek el. A holland ASMI pedig a chipszektort támogatta meg jóhírével, mely szerint 100 százalékra növeli részesedését a kaliforniai NuTool-ban. Londonban a kezdeti lelkesedést az ICI alapozta meg azzal, hogy vevőt talált élelmiszeripari részlegére 440 millió dollárért. A húszhavi csúcsra jutzó Footsie-t látva azonban délután a profitkivét lett az úr a piacon, zárásra alig három pont maradt a vezető index előnye.
