A bika vette át a hatalmat csütörtökön a pesti börzén. A BUX szinte egész nap emelkedett végül 10 228 ponton, 190 pontos előnnyel fejezte be a napot, igaz napközben 10 265 ponton is járt. A nap sztárja az OTP volt, mely a forgalom több mint felét generálta: a hitelintézeti papír 4,3 százalékkal növelte értékét és 3 370 forinton állapodott meg. A Matáv ezúttal nem maradt ki a rallyból, igaz csak szerényebb, 1,1 százalékos előnyre tudott szert tenni. A Mol háromnegyed, a Richter 0,8 százalékkal hízott, így előbbi 6 650, utóbbi pedig kereken 24 000 forinton állapodott meg. A szektortárs Egis kurzusa újabb egy százalékkal emelkedett, így fél ötkor már 10 660 forintot ért. A Fotex-papírok öt forinttal korrigáltak felfelé, ami esetükben több mint három százalékos növekedésnek felel meg. Az Antenna részvényeinek értékéből ezzel szemben csaknem három százalék párolgott el.
