A BÉt indexe 8243 ponton állt. A nagyok közül a Matáv 5, a Mol 25, az OTP 50 forintot esett az előző napi záráshoz képest, míg a Richter 100 forint mínuszban van.
Az MNB pénteken is jelezte, hogy 250 forint körüli euróárfolyamot látna szívesen, s kész kamatemeléssel beavatkozni a forint erősítése érdekében.
A lengyel központi bank egyik tagja szerint Lengyelország eurózóna-csatlakozására a tervezettnél egy évvel később - 2008-ban - kerülhet sor, s csak akkor, ha a zloty árfolyama stabil lesz.
Elfogadták az európai parlamenti képviselők statútumát összefoglaló Rothley-jelentést, s ezáltal a munkahelyi körülmények, a bérezés, valamint a költségek reformjára szavaztak az európai honatyák. Az egységes képviselői bér havi 8500 euró lesz.
Az autóimportőrök többsége inkább kivár a jelenlegi hektikus forint/euró árfolyammozgások közepette, ám a Porsche Hungária máris 4-10 százalékos áremelést jelentett be.
A Halasi Csipke Alapítvány révén ú taggal bővül a Hungaricum Club, amelyet a magyar asztali kultúra négy tradicionális reprezentánsa hozott létre, három esztendővel ezelőtt.
Kocsis István, az OTP Bank Rt. igazgatóságának tagja 2003. június 5-én a társaság közreműködésével 25 ezer darab OTP-törzsrészvényt értékesített, darabonként 2 450 forintos egységáron. Kocsis a tranzakció révén 61,25 millió forint bevételre tett szert.
A nemzetközi tartalékok állománya idén májusban 600 millió euróval csökkent - az MNB adatai szerint. Így ezek állománya a hónap végén 11 557,0 millió euró volt.
Az ipari termelés 2003 áprilisában 6,6 százalékkal, az év első négy hónapjában pedig 5,0 százalékkal emelkedett. A termelés volumene kiigazítotva áprilisban az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyított 6,8 százalékkal nőtt - közölte előzetes adatait a KSH.
Az év első öt hónapjában a magyarországi szállodák átlagos szobafoglaltsága 46 százalékos volt. A bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma a budapesti szállodákban különböző mértékben esett vissza, míg a vidéki szállodákban növekedett az előző év azonos időszakához képest.
