Az értékesítés nettó árbevétele tavaly 24,7 milliárd forint volt, amely csak 4 százalékkal haladta meg a korábbi összeget. A bevételek 59 százaléka most is a műsorterjesztésből, 20 százaléka a távközlésből, 7 százaléka pedig az AntennaMikro szolgáltatásból származott.
Említésre méltó, hogy az értékcsökkenési leírás 1,1 milliárd forinttal emelkedett, aminek jelentős részét a V.R.A.M. Rt. konszolidációjából adódó aktív tőkekonszolidációs különbözet leírása teszi ki. Az üzleti tevékenység konszolidált szintű eredményének 1,1 milliárd forintos csökkenését gyakorlatilag ez a leírás okozta, így ez az érték a korábbi 1,7 milliárd forinttal szemben most a 600 millió forintot sem érte el. A jelentős pénzügyi terhek továbbra is magas kamatkiadásokkal párosultak, így a pénzügyi veszteség megközelítette a 3 milliárd forintot.
Rendkívüli tételek ezúttal nem befolyásolták a gazdálkodást, így a veszteség az adófizetés után tavaly meghaladta a 2,3 milliárd forintot.
