A Budapesti Értéktőzsde február 26-án Londonban egy nappal később pedig New York-ban - nemzetközi befektetők előtt - bemutatkozó road show-t tart. A programokon a tőzsde mellett a kormányzat részéről Dr. Salgó István pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár is részt vesz. A kibocsátók közül Londonban a Matáv, a Mol, az OTP, a Nabi, a Globus, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) és az és FHB vesz részt, míg a tengerentúli rendezvényen a Mol, az OTP, az ÁKK és az FHB szerepel. A brit fővárosban a J.P. Morgan, New York-ban pedig az SSSB-Citigroup a rendezvény főszervezője.
A tervek szerint a májusi és novemberi gyorsjelentési időszak után más, nyugat-európai pénzügyi központokba - Amszterdamba, Brüsszelbe, Frankfurtba és Milánóba - is ellátogat majd a tőzsde. Erre a következő években is sor kerül, vagyis évi 3 alkalommal lesz BÉT road show.
